A murit Bíró Eszter. A fost un om bun, demn, solidar şi cinstit, asemeni secuilor din care provine. Însă, în primul rând, Eszter a fost un om de teatru.
A început să lucreze în Teatrul National din Cluj pe când era copil şi a continuat să muncească până şi-a dat duhul – la propriu – pe scândura scenei. Vorbea româneşte cu accentul emoţiei, vorbea maghiară firesc dar, mai ales, vorbea limba teatrului de o înţelegeau toţi. Viaţa ei s-a consumat în culisele scenei din Cluj, de unde conducea, cu glasul ei inconfundabil, majoritatea spectacolelor. Iubea şi înţelegea Teatrul. Din cauza asta n-a apucat să îşi trăiască şi viaţa personală, care aproape că s-a dizolvat printre vieţile fictive ale personajelor de pe scenă. Era curajoasă şi de multe ori risca totul pentru a lua apărarea unor năpăstuiţi. Îşi găsea timp – niciodată n-am înţeles cum – să îndrume spiritual copiii din biserica reformată şi a mai găsit resurse pentru a creşte doi orfani. Cum poţi descrie un astfel de Om care avea toate caracteristicile unui apostol teatral?
Pasiunea pentru Teatru, împinsă până la extrem, a impus o tensiune tragică vieţii lui Eszti. În cazul ei, valoarea omului e dată de intensitatea efortului şi a suferinţelor sale. „Totul sau nimic!”
A murit Eszti şi cabina ruginită din colţul scenei dela Cluj va rămâne goală de acum. Poate va mai stărui o vreme parfumul ei de lavandă, care ne va aminti că ne leagă aceleaşi necazuri pe toţi, că suntem toţi o apă şi-un pământ, adică nişte amărâţi, care ne frământăm sufletul nostru amărât, în teatrele noastre amărâte, pe care un Dumnezeu la fel de amărât ca noi, nu se îndură să le ia odată de pe lumea asta ...
Meghalt Bíró Eszter. Jó ember volt, becsületes, együttérző, tele méltósággal, mint a székelyek, akiknek soraiból származott. Elsősorban azonban színházi ember volt.
Még gyerekként kezdte pályafutását a Kolozsvári Nemzeti Színháznál, ahol mindaddig dolgozott, míg – szó szerint – annak deszkáin ki nem adta lelkét. Az izgalom akcentusával beszélt románul, természetesen magyarul, és ami fő: úgy tudott a színház nyelvén, hogy azt mindenki értette. Eletét a kolozsvári színpad kulisszái között élte le, ahol összetéveszthetetlen hangján vezette le az előadások nagytöbbségét. Szerette és értette a Színházat, ezért saját magára sosem volt ideje. Magánélete a színpadi alakok fiktív életei között teljességgel feloldódott. Bátor volt, sokszor mindent kockára tett, hogy az igaztalanul bántottak mellé álljon. Sosem értettem, honnan van rá ideje, hogy a református gyerekek szellemi vezetésével foglalkozzon és emellett két árva felneveléséhez körülményeket teremtsen. Hogyan is lehetne jellemezni egy ilyen Embert, aki tetőtől talpig színházi apostol volt?
A színház iránt szélsőkig vitt szenvedélye Eszti életében tragikus feszültséggé alakult. Emberi értéke egyenesen arányos érőfeszítéseivel, szenvedéseivel. A ’’mindent vagy semmit’’ embere volt!
Eszti meghalt és megrozsdásodott ügyelői fülkéje a kolozsvári színpad sarkában mostantól üres lesz. Levendula-parfümje talán kitart még egy darabig, hogy emlékeztessen minket arra: ugyanazok a gondok kötnek össze mindannyiunkat, hogy hamuvá leendők vagyunk, nyomorultak, nyomorult lelkünket gyötörjük nyomorult színházainkban, melyeket a hozzánk hasonlóan nyomorult Jóisten nem kegyelmez meg elvenni egyszer végre tőlünk...
A început să lucreze în Teatrul National din Cluj pe când era copil şi a continuat să muncească până şi-a dat duhul – la propriu – pe scândura scenei. Vorbea româneşte cu accentul emoţiei, vorbea maghiară firesc dar, mai ales, vorbea limba teatrului de o înţelegeau toţi. Viaţa ei s-a consumat în culisele scenei din Cluj, de unde conducea, cu glasul ei inconfundabil, majoritatea spectacolelor. Iubea şi înţelegea Teatrul. Din cauza asta n-a apucat să îşi trăiască şi viaţa personală, care aproape că s-a dizolvat printre vieţile fictive ale personajelor de pe scenă. Era curajoasă şi de multe ori risca totul pentru a lua apărarea unor năpăstuiţi. Îşi găsea timp – niciodată n-am înţeles cum – să îndrume spiritual copiii din biserica reformată şi a mai găsit resurse pentru a creşte doi orfani. Cum poţi descrie un astfel de Om care avea toate caracteristicile unui apostol teatral?
Pasiunea pentru Teatru, împinsă până la extrem, a impus o tensiune tragică vieţii lui Eszti. În cazul ei, valoarea omului e dată de intensitatea efortului şi a suferinţelor sale. „Totul sau nimic!”
A murit Eszti şi cabina ruginită din colţul scenei dela Cluj va rămâne goală de acum. Poate va mai stărui o vreme parfumul ei de lavandă, care ne va aminti că ne leagă aceleaşi necazuri pe toţi, că suntem toţi o apă şi-un pământ, adică nişte amărâţi, care ne frământăm sufletul nostru amărât, în teatrele noastre amărâte, pe care un Dumnezeu la fel de amărât ca noi, nu se îndură să le ia odată de pe lumea asta ...
Meghalt Bíró Eszter. Jó ember volt, becsületes, együttérző, tele méltósággal, mint a székelyek, akiknek soraiból származott. Elsősorban azonban színházi ember volt.
Még gyerekként kezdte pályafutását a Kolozsvári Nemzeti Színháznál, ahol mindaddig dolgozott, míg – szó szerint – annak deszkáin ki nem adta lelkét. Az izgalom akcentusával beszélt románul, természetesen magyarul, és ami fő: úgy tudott a színház nyelvén, hogy azt mindenki értette. Eletét a kolozsvári színpad kulisszái között élte le, ahol összetéveszthetetlen hangján vezette le az előadások nagytöbbségét. Szerette és értette a Színházat, ezért saját magára sosem volt ideje. Magánélete a színpadi alakok fiktív életei között teljességgel feloldódott. Bátor volt, sokszor mindent kockára tett, hogy az igaztalanul bántottak mellé álljon. Sosem értettem, honnan van rá ideje, hogy a református gyerekek szellemi vezetésével foglalkozzon és emellett két árva felneveléséhez körülményeket teremtsen. Hogyan is lehetne jellemezni egy ilyen Embert, aki tetőtől talpig színházi apostol volt?
A színház iránt szélsőkig vitt szenvedélye Eszti életében tragikus feszültséggé alakult. Emberi értéke egyenesen arányos érőfeszítéseivel, szenvedéseivel. A ’’mindent vagy semmit’’ embere volt!
Eszti meghalt és megrozsdásodott ügyelői fülkéje a kolozsvári színpad sarkában mostantól üres lesz. Levendula-parfümje talán kitart még egy darabig, hogy emlékeztessen minket arra: ugyanazok a gondok kötnek össze mindannyiunkat, hogy hamuvá leendők vagyunk, nyomorultak, nyomorult lelkünket gyötörjük nyomorult színházainkban, melyeket a hozzánk hasonlóan nyomorult Jóisten nem kegyelmez meg elvenni egyszer végre tőlünk...
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu